A Szabad Európa Társaság új rendezvénysorozatot indít. Célunk, hogy megtudjuk: mit gondolnak Budapest problémáiról és lehetőségeiről azok, akik ismerik a főváros jelenét, ugyanakkor képesek lehetnek befolyásolni a jövőjét. Lehetőséget nyújtunk a polgármestereknek, várostervezőknek, szakértőknek, és ismert közéleti szereplőknek, hogy elmondják véleményüket, konkrét javaslataikat. Mit tehet egy polgármester? Meddig terjed a mozgástere? És mi múlik a lakókon? Hogyan lesz élhetőbb a város? Miben kellene változnunk és változtatnunk? Hogy állunk versenytársainkhoz képest? Merre fejlődjünk, és hogyan aknázhatnánk ki jobban lehetőségeinket, adottságainkat? Ilyen, és ehhez hasonló témákról beszélgetünk meghívott vendégeinkkel.
Mi abban segítünk, hogy a beszélgetés során mindenki a legjobb gondolatait és a legjobb arcát mutathassa. Az első alkalommal itt lesz velünk Gegesy Ferenc, a IX. kerület négyszer újraválasztott polgármestere és Bárdos András újságíró. A következő alkalommal Tarlós István lesz a vendégünk, aki 16 évig irányította a III. kerületet, most pedig a Fidesz fővárosi frakcióját vezeti.
Az első rendezvény időpontja: 2009. december 9. szerda, 19:00 óra.
Helyszín: Merlin Színház, Budapest, V. kerület, Gerlóczy utca 4.
Kérjük, hogy részvételi szándékát előre jelezze a meghivo@szet.eu címen
A Szigeten is rengetegen tiltakoznak a terézvárosi csendrendelet bevezetése ellen. A szigetlakók mellett Till Attila, Gerendai Károly, és több közéleti személyiség és politikus is csatlakozott kezdeményezésünkhöz és írta alá a petíciót, amelyben azt kérjük a képviselőtestülettől, vonják vissza rendeletüket, amely szerint este 10 órakor be kell zárni a kerület szórakozóhelyeit, éttermeit, sörözőit, kávézóit.
Az interneten is gyűlnek az aláírások, ahol többek között Kútvölgyi Erzsébet és Rajk László is hangot adott álláspontjának, miszerint a rendelettervezet elhibázott és szükség van színes, pezsgő belvárosi életre, természetesen nem figyelmen kívül hagyva a lakók és az önkormányzat szempontjait.
A Civil Szigeten szombaton és vasárnap is várjuk a tiltakozókat.

A Szabad Európa Társaság a Sziget Fesztiválon is jelen van. Augusztus 12-16-ig, naponta 14 és 20 óra között, a Civil falu 48-as sátrában várjuk a szigetelőket.
Munkatársaink és önkénteseink magyar és angol nyelvű kérdőívek segítségével vizsgálják, hogyan gondolkodnak a külföldiek és magyarok Magyarországról, Budapestről és rólunk. Megkérdezzük, hogy mivel elégedettek, és, hogy min változtatnának. Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a szigetelők véleménye szerint növekedett-e Magyarországon a rasszizmus és az intolerancia. A kutatási eredményeket nyilvánosságra hozzuk.
 SZET a Szigeten
Hagyományainak megfelelően a látogatók két témában is elmondhatják véleményüket a SZET kamerájának. Várjuk azokat, akik valamilyen külföldön bevált konkrét ötletet, megoldást, best practice-t szeretnének itthon meghonosítani. Másrészt a SZET sátrában üzenhetnek a terézvárosi polgármesternek és az önkormányzati képviselőknek, akik szeptembertől este 10-kor bezárnák a belvárosi szórakozóhelyeket, kocsmákat, teraszokat. A legjobb videóüzeneteket honlapunkon publikáljuk.
A SZET aláírásgyűjtést is szervez: a Takarodó.com és a Broadway Egyesület közreműködésével várjuk azokat, akik tiltakoznak a terézvárosi csendrendelet ellen, akik szerint egy élhető világváros este 10-kor nem borulhat sötétbe. A petíció honlapunkon is aláírható, és írásban is üzenhet a polgármesternek itt.
Hírszerző
2009.07.28.
A Szabad Európa Társaság megbízásából 2009. július 24-én gyorsfelmérés készült a pesti Broadway területén. A Marketing Centrum munkatársai összesen 1000, véletlenszerűen megszólított polgártól kérdezték meg, hogy mit gondol a vendéglátóhelyek és üzletek nyitvatartási idejét korlátozó terézvárosi önkormányzati rendeletről.
Tovább az eredeti cikkhez >>>
FigyelőNet
2009.07.28.
Még a 65 év felettiek többsége is ellenzi a terézvárosi önkormányzat záróra-, vagy csendrendeletét, amelynek értelmében este tíz után a szórakozóhelyeknek le kell húzniuk a rolót.
Tovább az eredeti cikkre >>>
Hír3
2009.07.28.
A pesti Broadway területén megkérdezettek 83 százaléka egy közvélemény-kutatás szerint határozottan ellenzi a vendéglátóhelyek és üzletek nyitvatartási idejét korlátozó terézvárosi önkormányzati rendeletet. A felmérés a Szabad Európa Társaság megbízásából készült múlt pénteken, amikor a Marketing Centrum munkatársai összesen ezer, véletlenszerűen megszólított embertől kérdezték meg, hogy mit gondol a rendeletről: 83 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy a rendeletet határozottan ellenzi, mindössze 15 százalék ért egyet a képviselő-testület döntésével. A válaszadók 91 százaléka gondolja azt, hogy egy világvároshoz hozzátartozik a pezsgő éjszakai élet.
Tovább az eredeti cikkre >>>
A Szabad Európa Társaság kíváncsi volt arra, hogy mit gondolnak rólunk és Budapestről az ide látogató külföldi fiatalok. Ezért munkatársaink és önkénteseink több napon keresztül angol nyelvű kérdőívvel gyűjtötték a Szimpla Kertbe látogató turisták véleményét. A felmérés eredményei szerint a legtöbben Budapestet izgalmas, remek városnak tartják, amely szép fekvésével, épületeivel és pezsgő éjszakai életével gyakorolja a legnagyobb hatást az ide látogatókra. Ugyanakkor a külföldiek szerint komoly probléma, hogy nem beszélünk angolul, a turisták nem kapnak elég angol nyelvű információt, és bizony az üzletekben, éttermekben is jobb minőségű szolgáltatást, udvariasabb bánásmódot várnának el. A legtöbben úgy vélik, hogy más városokhoz képest Budapest egyértelműen lemaradt a köztisztaság és a biciklis infrastruktúra fejlesztése terén.
Tovább »
|
Írj nekünk!
Ha kérésed, kérdésed van és szeretnéd felvenni a kapcsolatot velünk, az info@szet.eu címen megteheted.
|
 |
Küldj ötletet!
Ha tudsz jó példát, Európában vagy a világban már bevált gyakorlatot, amit itthon is tudnánk hasznosítani, küldd el a best@szet.eu címre. Projektleírást, fotót, hangot vagy videót is küldhetsz, amelyeket megjelenítünk az oldalon.
|
 |
Blog
|
 |
Facebook
|
 |
iWiW
A legnépszerűbb hazai közösségi oldalon, az iWiWen is elérhető a SZET Klub, amelyhez szintén lehet csatlakozni.
|
 |
Twitter
|
Dátum: 2009. június 20. 18.00-24.00
Helyszín: M1 földalatti, Bajcsy-Zsilinszky út megállója (Vörösmarty tér végállomás felé utazó oldal)
A Szabad Európa Társaság jó ötleteket, jó megoldásokat gyűjt. Olyanokat, amelyek más országokban már beváltak. A best practice kultúráját szeretnénk meghonosítani.
A Múzeumok éjszakáján az eddig javasolt ötletekből mutatunk be néhányat, és várjuk az Ön véleményét is. Kérjük, mondja el kameránknak, hogy mit hozna be Európából, a világból?
Filmüzenetben már sokan elmondták a véleményüket:
Divinyi Réka, forgatókönyvíró / Goda Kriszta és Herendi Gábor, filmrendezők / Magács László, színház igazgató / Méth Barbara, programvezető / Laki L. László, Cinetrip / Láng Annamária, színész / László János, Magyar Kerékpárosklub elnöke / Bruck Gábor, a SZET elnöke / és mások.
Akik az előadásainkon mondták el a véleményüket:
Baán László, a Szépművészeti igazgatója / Gáspár Máté, a Krétakör ügyvezetője / Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere / Szabó György, a Trafó igazgatója / Bajnai Gordon, Miniszterelnök / Papp Edit, az Erste Bank igazgatója / Orbán Péter, nemzetközi marketing szakértő / Lukovich Tamás, várostervező / Szokolay Örs, várostervező / Sinya és Kükü, a Critical Mass szervezői / Kukorelli Péter és Orlai Balázs, a Kolbászból kerítést vezetői
Csatlakozz a Szabad Európa Társasághoz az iWiWen és a Facebookon!
Dátum: 2009. június 10. 19.00 h
Helyszín: Merlin Színház, 1054 Budapest, Gerlóczy u. 4.
A Szabad Európa Társaság (SZET) célja, hogy Magyarországon is megismerjük azokat az ún. jó gyakorlatokat (best practice), amelyeket más országokban a városvezetések, intézmények, és civil szervezetek már sikerrel alkalmaztak.
Első rendezvényünkön a hazai kultúra elismert szakértői teltház előtt mutatták be a világ nagy múzeumaiban, a nyugat-európai színházművészetben, valamint a kultúrafinanszírozásban bevált új ötleteket, módszereket.
Második alkalommal a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke, az Erste Bank elnök-vezérigazgató asszonya, és Young and Rubicam volt vezetője ismertette gondolatait és ajánlott jó példákat a gazdaság területéről.
Most a városok következnek. Azokból a külföldi példákból és modellekből szemezgetünk, amelyek sikeresebbé tehetnék a magyar városokat, elégedettebbé polgáraikat és elégedettebbé lakosaikat.
Előadók, importőrök:
Lukovich Tamás, a Pro Régió Ügynökség ügyvezető igazgatója
Szokolay Örs, az Ecorys Magyarország Kft vezető tanácsadója
Sinya és Kükü, a Critical Mass szervezői
Kukorelli Péter és Orlai Balázs, a Kolbászból kerítést! vezetői
Előadóink egyenként 15 percben beszélnek arról, hogy az európai városokban már ismert megoldások közül melyiket próbálnák ki Magyarországon. A rendezvény második részében a közönség megvitathatja a hallottakat, és felteheti kérdéseit az előadóknak.
A korlátozott befogadóképességére tekintettel a részvételt csak előzetes regisztráció esetén tudjuk garantálni. Regisztráció beérkezési sorrendben a következő címen:
meghivo@szet.eu
A SZET következő rendezvénye:
2009. június 20. ”Te mit hoznál be Európából?”
Mondd bele kameránkba a Múzeumok Éjszakáján! (Bajcsy-Zsilinszky úti földalatti-megálló)
|
|
Best of SZET